Tündekrónika

I.rész

I.fejezet

 

Csodálatos tavaszi nap virradt a Tündeföldre. Az életfa gyönyörű virágai szinte lángba borították a fát. Mindenki szorgosan dolgozott, művelték a földeket, egyszóval minden a maga rendjén zajlott, mivel Leon a tündekirály hatalmas lakomát akart szervezni fia, Aron 18. születésnapjára. Titusz, Leon önfejű fivére is szorgosan vadászott, hogy elegendő ennivaló legyen a mulatozásra. Egyszer, ahogy északabbra vette az irányt, fönn a hegyekben egy barlangot pillantott meg. Gondolta, megnézi, mi van benn; így hát fellovagolt a hegyre és benézett a barlangba. Titusz egyre beljebb ment, egyszercsak egy élénken vöröslő követ látott meg. Odament, és látta, hogy a kőnek egy oltára van. Az oltár felirata:

Ki belép e barlangba

Meglát engem és kézbevesz

Tündeként rogy a földre

Elfként kel igazi életre!!!

Titusz - önfejüségét bizonyitván - kézbe vette a követ. Ekkor vörös füst szállt fel a kőből, és megszállta Titusz lelkét: abban a pillanatban összeesett.

A városban Aron éppen a kardforgatást gyakorolta mesterével, Leonarddal (aki apja nagybátyja), amikor elhívták az ünnepélyre. Amikor Aront már férfivá avatták különböző próbák keretében,  apjától kapott egy főnix mintázatú medaliont, amit az életfa legfiatalabb ágából faragtak. Tudniillik, hogy Tündeföldön, amikor egy férfi eléri a 18-adik életévét, apja egy medállal ajándékozza meg. Négy fajta medál létezik: 1. főnix=tűz 2. hal=víz 3. sas=levegő,szél 4. troll=föld. Leon még 2 darab machetével ajándékozta meg fiát. Aron rögtön kipróbálta új fegyverét. 16 gyakorlóbábut darabokra vágott borotvaéles machetéivel. Leon nagyon büszke volt fiára, hogy ilyen erős és tisztelettudó férfi vált belőle.

Eközben a barlang mélyén Titusz ébredezni kezdett. A bőre szürke lett, a szemei karikásak és vörösek az éhségtől (az elfek bármit megesznek, ami az útjukba kerül, akár egy tündét is.). Titusz kifutott a barlangból és belovagolt az erdőbe; felnyársalt egy-két nyulat és azt ette. Már félt visszamenni népéhez, inkább felkereste az elfek vezetőjét. Amikor Titusz az elf nép táborába ért, rögtön meglátta főnökük sátrát. Ez a sátor nagyon különbözött a többitől, mérete gigászi, színe a barna helyett vörös. Titusz összeszedte a bátorságát és bement a sátorba: a trónon a vezér ült, körülötte táncosok és szolgák. Titusz elé őrök álltak. Megkérdezték tőle, hogy mit akar. Ő azt felelte, hogy a vezér elé szeretne állni egy kérdéssel. Az őrök megkérdezték tőle, hogy milyen kérdéssel. Titusz azt felelte, hogy azt csak a vezérnek árulhatja el. Végül is beengedték az őrök, és Titusz a vezér elé járult. Elmesélte a barlangban történteket és megkérdezte, hogy beállhat-e közéjük. A vezér megszánta és igent mondott. Adott neki egy sátrat és fegyvereket. Ez a gonosz elf vezér Arganor volt, ő vezette háborúba az elfeket. Elárulta Titusznak a titkot, amiszerint az elfek háborúra készülnek a tündék ellen.

 

  2.fejezet

 

Titusznak enyhe bűntudata volt népe iránt, és ez azt eredményezte, hogy lovával egy levelet küldött fivérének. A levélben ez állt:

Kedves Fivérem!

Elfek táborában vagyok. Ne aggódj, nem fogoly, hanem tag. Csak azt szeretném mondani, hogy Arganor hadat üzen nektek.

Titusz

 

Leon, amikor megkapta a levelet, előszöris nagyot sóhajtott és azon gondolkodott, hogy mi történhetett. Egyszer csak eszébe jutott: A TILTOTT ELFBARLANG!!! Leon azonnal a kaszárnyába sietett. Aront választotta hadiparacsnoknak. Aron 274 férfit tudott összeszedni a városból. Leon azt parancsolta, hogy a 3 másik faluból is próbáljon férfiakat szerezni. Aron tette a kötelességét: a 3 faluból összesen 159 férfit szedett össze. Leon elégedett volt a 433 tündével az alap kiképzésen, de most jött csak a java: Aron és Leonard kivételével csak 24 férfi volt elég képzett a harchoz. Aron a párharcokat tanította. Leonard a csapatok a csapatok elleni támadás tanításában segédkezett. Relf, aki régen orvvadász volt, az íjászat világába vezette be a harcosokat. Fél év elteltével már mindenki a tündéknél készen állt a háborúra.

Az elfeknél egészen más volt a helyzet. Az elfek táborában 1238 elf férfi volt, Arganor tökéletesen kiképezte őket a gyilkolásra. Az elf ezredes, Zork az íjászatot tanította az elfcsapatnak. Belfegor, a kardforgatás mestere volt.

A tündék jó barátja Jummy, az erdei törpe, éppen a vacsoráját készítette, amikor az ablakon berepülő nyílvessző áthatolt a torkán.

Aron éppen Jummy-hoz tartott, amikor meglátta a vértócsákat a padlón. Ahogy beljebb ment a házba, megpillantotta holtan fekvő barátját. Könnyezve lovagolt vissza a városba. Szomorúan vallotta be apjának a rossz hírt. Illőképpen eltemették és meggyászolták elhunyt barátjukat. Leon akkor töltötte 86. életévét. A királyság nagyon aggódott az állapotáért, többször is eszméletét vesztette, egyszer- kétszer félre is beszélt. Aron, Relf és Leonard elment az elfek táborába kémkedni. Relf a fáról figyelte az eseményeket, Leonard a sátrak között  ólálkodott. Aron feladata az őrök kiiktatása volt. A vézér sátra előtt álló két őrrel könnyedén végzett. Így szabad volt az út a sátorba. Leonard lépett először a sátorba. Először is egy teljesen elszigetelt tágas helyiségbe értek. Aztán egy kiskapu következett. Aron bekopogott, és elbújtak a kapu két oldalára. Egy szolgáló nyitotta ki a kaput. Leonard mögé lopódzott, és adott neki egy gyengéd pofont, ekkor a szolgáló megfordult, ám ekkor Aron, egy hatalmas ugrás közbeni elegáns mozdulattal kettészelte a testét. Így a trónteremhez vezető folyosón sem maradt több zavaró tényező. Relf eközben a fáról hallgatta a haditervet az alatta álló elf csapattól. Ő is megunta a fán való semmittevést, és íjával lelőtte az alatta állókat, leugrott a fáról és a többiek után sietett. Aron csodálkozva látta, hogy Relf nincs a helyén. Jól meg is szidta, de ekkor valaki rátámadt, és egy mérgezett tőrrel hátbaszúrta. Aron azt parancsolta Leonardnak és Relfnek, hogy meneküljenek. Leonard engedelmeskedett, de Relf fejbe lőtte a titokzatos alakot, az idegennek azonban semmi baja nem lett . Ekkor az idegen elővette hatalmas íját és megölte Relfet. -Neee! -kiáltotta Aron. A titokzatos gyikos behurcolta a börtönbe Aront, ahol egy eldugott kis cellába vezették, melyben csak egy kis faágy és egy ablak volt; mindenütt nyirkosság és hideg.

3.fejezet

 

Amikor Aron már a lefekvéshez készülődött, bejött hozzá egy lány. Gyönyörű kékes arca, szép barna haja és barna szeme volt. Embarnak hívták és Arganor lánya volt. -Szia! Én hozom neked majd a reggelit, ebédet és a vacsorát is. -mondta Embar. -Köszönöm! -mondta csodálkozva Aron. Aron első látásra beleszeretett Embarba, de azzal is foglalkoznia kellett, hogyan szökjön meg. A machetéi nem voltak nála, de megpróbálta elérni a falon lógó börtönkulcsot. El is érte, de elejtette és a hangra a börtönőr felébredt. Aron gyorsan visszahúzta a kezét és sétálva fütyörészni kezdett. Az őr gyanakvón ránézett Aronra, majd utána visszaült a székére és elaludt. Aron rögtön nyújtózkodott a kulcs irányába, de egy elf elvette előle  a kulcsot. Ez az elf Embar volt, aki az egész jelenetet látta. Embar odaadta a kulcsot Aronnak, és ezt mondta: -Segíts eljutni a Trollföldre, kérlek, mert ott tartják fogva az anyámat. -mondta könyörögve Embar. -Rendben! De csak akkor, ha tehetünk két kitérőt. - mondta Aron.   - Rendben! De mi lenne az a 2 kitérő? - kérdezte Embar  -Meg kell látogatnom a beteg apámat és beugranék enni a legközelebbi fogadóba. Mert -ha meg nem sértelek- az itteni koszt borzalmas. - mondta Aron. És azzal el is tűntek a sűrű dzsungelben. Ahogy a nap nyugodni készült, Aron pálmalevelekből és bambuszból kis kuckót készített. Amikor az első hullócsillag elhaladt felettük, Aron és Embar összeölelkeztek és megvallották egymásnak az érzelmeiket. -Szeretlek! Tudod, Embar? -mondta Aron  - Eddig nem tudtam, de most már tudom. Egyébként én is szeretlek. -mondta komolyan Embar. 

Eközben a Királyságban Leon király végelgyengülésben elhunyt. Leonardot választották meg ideiglenes királynak, amíg Aron vissza nem tér. Az égre fekete, borús felhők gyülekeztek, és eleredt az eső. A gyász keserű és szomorú volt, Aron mit sem sejtve apja haláláról, kalandozott az erdőben. Két nap elteltével Aron és Embar is megérkezett a városba. Aron csodálkozva nézett körül: mindenütt szomorú, kedvetlen, feketébe öltözött emberek. -Hát itt meg mi történt? - kérdezte hangosan Aron.  -Leon király ezelőtt két nappal meghalt -mondta halkan és szomorúan egy járókelő. Aron először úgy érezte, mintha jó erősen gyomron rúgták volna. Az arca fehér lett, mint a hó, a szája kékeslila, mint a virágzó harangvirág. Aron nagyon elkeseredett és zokogva befutott az életfa mellett álló kis faházba. Ezt a faházat Aron és apja építette sok-sok évvel ezelőtt. Még benn voltak Aron régi játékai, a korhadt poros fakardja és fapajzsa. Aron leborult az ágyra és szomorúan könnyezett. Eszébe jutott  a titokzatos fekete ismeretlen gyilkos, aki megölte Relfet és ő ölte meg valószínüleg Jummyt is. Ekkor valaki kopogott az ajtón: Embar volt az. Aron kinyitotta az ajtót, és látta Embart, aki rögtön a nyakába ugrott. -Nagyon sajnálom, ami apukáddal történt, de fel a fejjel, mert ott van még neked Leonard. Nekem már csak az apám maradt a családomból, nagyanyámat a Feketegyilkos vitte el, a család többi tagjai végelgyengülésben haltak meg vagy a háború áldozatai lettek. -mondta szomorúan Embar.  -Nagyanyukádat ki vitte el? -kérdezte Aron.  -Hát a Feketegyilkos!!! -mondta Embar.  -Őt meg kell ölnünk, most vagy soha!!!!! -mondta felbőszülten Aron.  - De őt még senki nem tudta megölni,sőt még megsebesíteni sem! -mondta aggódva Embar.  - Majd én megölöm! - mondta Aron. Ha te mész, én is megyek! -mondta Embar.  -Nem, ez túl veszélyes! -mondta Aron.  -Jól van! -mondta Embar és egy gyengéd csókot lehelt Aron szájára. Aron két tünde kíséretében elment az elftáborba. Arganort keresték, a sátrában találták meg. Az őrök beengedték őket. Aron Arganor elé járult, és elmonta neki, mi van közte és  Embar között. Arganor éktelen haragra gerjedt: -Azonnal hozd vissza a lányomat, különben levágom a fejedet és megetetem a tigrisemmel. Megértettük egymást? - örjöngte Arganor. - Még nem fejeztem be uram. Azt is tudom, hogy a maga anyját valami Feketegyilkos vitte el. Ráadásul még azt is tudom, hogy a maga feleségét fogvatartják a Trollföldön -mondta Aron.  -Na és akkor mi van? -kérdezte Arganor.   -Fölajánlom magának, hogy visszahozom a feleségét és megölöm a gyilkost, az áldásáért cserébe. Áll az alku? - kérdezte Aron. Arganor gondolkozott egy kicsit,  aztán így válaszolt: -Visszahozod a feleségemet, megölöd a gyilkost és megkapod az áldásomat. Áll az alku!!! -mondta Arganor. Azzal Aron és a két tünde visszalovagolt a városba. Aron elmondta kedvesének a jóhírt, a tündenép  örült, hogy nemsokára egy új, szép házaspárt avathatnak.

 

4.fejezet

 

Aron elindult. De már az első lépéseknél akadályba ütközött: A hátitáskája túl kicsi volt a felszereléséhez. Aron a lovát felnyergelte és egy szekeret erősített hozzá. Aron bepakolta a cuccait és újra elindult. A dzsungel első "próbálya" a Holt- szakadékon való átkelés volt. Aron tudta, hogy régen itt egy híd volt, és látta a túloldalon álló oszlopokat. Egy kötelet lasszóvá csomózott és át dobta az oszlopra. Így tett a másik kötéllel is, és a két kezével kapaszkodva átmászott a túlpartra.  Aron egy tisztásra ért, amikor azt látta, hogy valami köröz a levegőben. Egy hegyisas vagy ahogy a népek nevezik Gigantus el-Shas. Aron tapasztalatból tudta mit kell ilyenkor tenni, mivelhogy kisgyerek korában elrabolta egy el-Shas. Szerencsére apja megtalálta a fészket és visszaszerezte a fiát. De Aronnak a jelennel kellett foglalkoznia. A hegyisas tápláléknak nézte Aront és zuhanórepülésben közelített felé. Aron higgadt maradt és félig lassan kihúzta machetéit a hüvelyeiből. A sas már 2 méterre volt, amikor Aron kirántotta a machetéket és egy jól irányzott, fejre mért vágással leterítette a az el-Shast. Aron zavartalanul távozni akart a helyszínről, mikor a hátamögött felkelő sas elszorította a nyaki ütőerét (csőrével). Aron összeestett. A sas ezek után felkapta Aront és elvitte a fészkébe, ahol 4 nagyon éhes fióka várta a vacsorát. 

 

Eközben az elfek táborában Arganor lehetséges vejét nem szívlelve csapatokat küldött a Tündeföldre: és porig rombolta a város déli részén lévő erődöt. A tünde erősítés éppen jókor érkezett és visszaverte a fenyegetést. Leonard éppen a temetőbe ment "meglátogatni" Leon királyt amikor odafut hozzá egy földmíves. -Fenséges Leonard jelentést kaptunk arról, hogy portyázó elf csapatok kóborolnak a városhatáron!-mondja lihegve a földmíves. -Hívd össze a kaszárnyában lévő harcosokat és a királyi kovácsokat! -mondja hangsúlyosan Leonard. A földmíves így is tett 3 nap elteltével már minden katonának volt rendes fegyvere, fegyverzete. Leonard 50 zászlóalj tündét küldött a város déli felére. Elég sok muníciója lett így Leonardnak és több katonára tehetett szert.

 

Aron észhez tért, és behúzódott az óriási fészek egyik sarkába. Várta a megfelelő pillanatot a szökéshez. Egyszer csak tátott csőrrel odabicegett hozzá a fióka, hogy megegye. Amikor a csemete csőre már csak pár méterre volt Aron arcától, Aron felkapott egy vastagabb faágat a fészek aljáról és függőlegesen a fióka csőrébe nyomta. Így kifeszítette az állkapcsát. Aronnak gyorsan kellett reagálnia a másodikhullámban bekövetkező sas anya támadására. -Most megöllek!-üvöltötte Aron. Felugrott, medálja feltüzesedett, ahogy a machetéi is. Ahogy suhant a levegőben, apjára gondolt és feje fölé emelte tüzes fegyvereit. Kegyetlenül pontos vágással kettészelte a Shas testét. Aron kimerültségében kiszédült a fészekből, és több ezer méter magasból zuhant a tátongó dzsungel felé.....

 

De, hogy történhetett ez? -harsogta Leonard. -Sajnálom uram! -mondta az egyik örző tiszt. -De mégis, hogy lehet átengedni valakit a főkapun ölbetett kézzel?! -kérdezte dühösen és hangosan Leonard. Ekkor odafutott Leonardhoz egy lakos: -Uram! Uram! Tudomásomra jutott, hogy a főkaput örző tiszteket lefizették a kapu feladásáért! -mondta lihegve a lakos. Leonard még megszólalni sem tudott, de a tiszt már ezt magyarázta: -Honnan veszed te alávaló patányféreg!? Nincs semmi bizonyítékod! -kurjantott a lakosra a tiszt. -De bizony van bizonyítékom! -mondta a tiszt. -Mégis micsoda? -kérdezte összehúzott szemöldökkel a tiszt. -Hát a zsebedben lapuló száz arany. -mondta a lakos. -Honnan tudod, hogy száz arany? -kérdezte haragosan a lakos. -Tudom mert a főkapu közelében lakom és a saját szememmel láttam, ahogy az elf tisztek fizetnek a főkaput őrző tiszteknek. -mondta bátran a lakos. -Igaz ez? -kérdezte Leonard. A tiszt szégyenében semmit sem tudott mondani. Leszegett fejjel odaadta Leonardnak a száz aranyat. -A hazaárulásért halál büntetés jár! -ordította Leonard. Aznap este Leonard  egész Tündeföld láttára kivégeztette a kapuőr tiszteket. Azt a lakost aki pedig szinte megmentette Tündeföld sorsát, kinevezte hordakapitánynak.

Aron egy tömlöcben ébredt ájulásából. Nagyon beüthette a fejét mert az azelőtti pár órára egyáltalán nem emékszett. A tömlöc őrei, nagy emberszerű lények voltak. Nem kellett hozzá sok idő, hogy Aron azonoítsa a helyszínt. A Trollföldön volt. Hallott valami szöszmötölést a háta mögül. -Ki van ott? -kérdezte kissé megijedve Aron. -Csak én Ierisz! -mondta egy öreges női hang. Ahogy Aron elidult a hang irányába, meglátott egy szakadt, rongyos ruhában lévő öreg elfnőt. -Nem maga Embar anyja és Arganor neje? -kérdezte Aron. Igen, én vagyok! -mondta Ierisz. Egyvalamire kíváncsi vagyok. Ön, hogy kerül ide? -kérdezte Aron. -Éppen egy békeszerződést akartam aláírni a trollokkal, de egész máshogy sikerült. Egyszercsak odajött hozzám a trollvezér: Megfogott és bedobott a tömlöcbe. Immár kerek 30 éve itt ülök ebben a poros, mocskos cellában. -mesélt Ierisz. -Majd én kiszabadítom! -mondta elszántan Aron. Csodás! Na és hogyan? -kérdezte Ierisz. -Azt csak bízd rám! -mondta Aron. Fogott egy csontot, egy ruganyosabb kötélszerüséget és egy Y alakú faágat. Ezeket összeerősítette és már készen is volt a remek csontcsúzli. Este, amikor már csak a kulcsörzőőr volt ébren, Aron a csontsúzlival fejbelőtte a kulcsőrt, és a rács elé állt. Az őr odament a rács elé és feje fölé emelte a buzogányát, hogy kupánvághassa Aront. Ekkor Aron előrántotta titkos helyen lévő rácáját, ( A ráca egy főnix csontból és griff fogból készült tőr nagyságú fegyver.) és szívenszúrta az őrt. A troll minden kétsget kizáróan meghalt. Aron a kapuőr tarisznyájábó kivette a kulcsot. Aron halkan és ovatosan kinyitotta a hét mázsás vaslakatot, így nesztelelenül kisurran hattak a börtönből....

 

Eközben a városban Titusz elsöprő támadása is a céljához közeledett: A várhoz!!! Leonard a megmaradt embereivel a Titusz elleni hadjáratra készülődött. -Előreee!!! -kiáltotta Leonard. A kis csapat egy ideig vissza tudta verni Titusz támadását, de az elfek egy nagyon ravasz trükköt eszeltek ki. Az elfek "visszavonulót" fújtak. De ez csak arra volt jó, hogy az íjászok mögé meneküljenek. Ahogy az összes elf az íjászok mögé menekült, tüzes nyílzápor köszöntötte az arra futó tündekatonákat. Csak Leonard maradt életben de ő is életveszélyes sérülésekkel barangolt vissza a város még nem elpusztult részébe. Leonard amikor végre beértvolna a városba, a melléhez kapott és összesett. A tündegyógyfüvesek és az orvosok ápolták és gyógyítgatták a már 150 éves tündét. Leonardnak nagyon kevés esélye volt a túlélésre. A mellkasán és a combjan is áthatoltak a feltüzesített nyílvesszők. Egyik éjjel Leonard éppen a szokásos esti teáját ivogatta, amikor az egyik orvos egy levelet nyomott a kezébe. 

A levélben ez állt:

 

Kedves Leonard!

 

Te maradtál csak nekem. Kérlek ne keveredj bajba és ne szerezz sérüléseket különösen ne az íjászoktól. Az a hír járja itt a Trollföldön hogy a baziliszkusz halálos mérgével kenik a nyilaikat. Kérlek üzenj nekem gyorsan vissza.

UI.: Mond meg Embarnak, hogy nagyon szeretem és, hogy az édesanyját már kiszabadítottam a börtönből.

Unokaöcséd: Aron

 Leoard ekkor nagyot sóhajtott és ezt mondta magában: -Jaj, ha ez az Aron tudná, hogy én mindjárt belehalok a sérüléseimbe!!! -mondta magában szomorúan Leonard. Leonard nélkül a hadsereget szinte földig taposták az elfgyalogosok. Szinte egész Tüdeföldet ellepték az elfek. A házakat felgyújtották, a lakosokat legyilkolták, még a templomokat sem kímélték. Arganor bevonult a város főterére és azonnali parancsot adott a házak kiürítésére. A tündenőket és a gyerekeket rabszolgává tette. A férfiakat lefejeztette. Arganor nagyon kegyetlen lett az utóbbi időkben, csak magával, a népe biztonságával szinte nem is törődött. -Gyújtsátok fel a házakat! -parancsolt Arganor. Igen is! -mondták a katonák. Egy nap elteltével Tündeföld csupa tűz és hamu volt.

 

Aron és Ierisz fáradságot nem ismerve gyalogolt a perzselő homokon. Aron a távolban egy falut pillantott meg ahol egy ember folyton ezt kiáltozta: Black Killer! Black Killer! Aron felismerte ezt a nevet. Tudta, hogy a Fekete Gyilkosról van szó. Gyorsan odasiettek és rögtön meglátták a csúf halálpofát és a Fekete Gyilkost. A Gyilkos elővette hatalmas íját és Aron felé tüzelt. Aron védekezett, előrántotta machetéit és kivédte a lövést. Ierisz halkan egy varázs igét mormolt. Ettől a varázsigétől Aron machetéi arany színben tündököltek és pihe könnyűek lettek. Aron a Gyilkosra vetette magát és a feje felé suhintott. A Gyilkos a földre rogyott és eltűnt. Aron tudta, hogy megsebezte a szörnyeteget, de a halálpofa még ott volt a helyszínen. (A halálpofa a Fekete Gyilkos által kiszipolyozott lélek.) Aron elkapta, és a holt ember testére helyezte. Az ember életre kelt. Aron meglepődött a látványtól. A földműves eleinte szédült volt de aztán rendesen élte tovbb az életét. Mindha mise történt volna. -Tovább kellene mennünk! Ki tudja, hogy legközelebb hol bukkan fel?! -mondta Ierisz. -Igazad van! -egyezett bele Aron. Ahogy tovább mentek, Aront nem hagyta nyugton a kíváncsiság: -Ierisz neked honnan van ez a lenyúgöző varázserőd? -kerdezte Aron. -Ez egy velem született adottság. Egyszerre áldás és átok. -mondta Ierisz. -Miért átok? Hiszen egy csomó klassz dolgot tudsz csinálni. -érdeklődött Aron. -Az elfek kihasználják a képességeimet. Arganornak is csak ezért kellek, hogy átvehesse az uralmat. -mondta Ierisz. -Akkor nem is akarsz visszamenni  hozzá? -kérdezte Aron. -Dehogy akarok. -tagadta Ierisz. -Jól van! Bocsánat! -mondta Aron. Aron tudta, hogy nem húzzák sokáig víz nélkül ilyen hőségben, ezért észak felé vették az irányt egy folyó reményében. Szerencséjükre találtak egy kis sivatagiforrást. Aron egy kissebb kulacsot a forrás alá helyezett, ami 1-2 perc múlva már tele is volt vízzel. Aron Ierisznek adta a kulacsot, hogy először ő igyon. Iersz megköszönte, és teljesen kiitta a kulacsot. Aron meglepődött, de nem szólt semmit. -Aron! Nézd! -mondta Ierisz. -Mi az? -kérdezte Aron. -Ott nézd, egy halálpofa!!! -kiáltott Ierisz. -Gyorsan kapjuk el! -mondta Aron. Úgy is lett. Elkapták és a legközelebbi csontvázra helyezték. A csontváz egy csodás tündérré alakult és életre kelt. A tündér először nem szólt semmit, de aztán szóba eredt Aronnal és Ierisszel: -Sziasztok! Engem Gloryanak hívnak és titeket? -kérdezte a tündér. - Szia! Én Aron vagyok ő pedig Ierisz. -üdvzölte Aron Gloryát. -Mit kerestek itt ahol a madár se jár.? -kérdezte Glorya. -Mi a Fekete Gyilkost keressük! Te nem láttad itt valamerre? -kérdezte Ierisz. -Láttam, mert ő "ölt" meg engem. -mondta Glorya. -Meg tudod mondani, hogy mere ment? -kérdezte Aron. Nem, de talán megmutatni megtudom. -válaszolt Glorya. -Jól van! Akkor tarts velünk! -mondta Aron. A tünde, az elf, és a tündér tovább haladt a sivatagban....

 

Ekozben a meg szerencsére egyben álló Tünde Királyságban bejelentették, hogy Embar gyermeket vár.  Aggódtak, hogy milyen gyermek lehet: torzszülött, vagy ki se fejlődött teljesen. Ilyen gondolatok kavarogtak Embar fejében. Azt már kiderítették, hogy a magzat Arontól van. A bábák a szüléskor nagyon kedvesek voltak Embarhoz. A szülés végén Embar megnézhette a gyermeket. Kiköpött apja volt az arca, kékes bőre volt mint az anyjának, de haja hosszú mint a tündéknek. Szép gyermek volt, mellén már rajtavolt a varázsló nyoma.

 

Aron, Ierisz és Glorya a sivatag vége fele egy erdőt vélt megpillantani. Gyorsan odasiettek és ittak egy patakból. Élelmük is fogytán volt már így vadászniuk kellett. Aron tüzet rakott és elindult egyedül a sűrűbe. Nem kellett sokáig várnia az első vadra. Egy őz suta ugrott elő a bozótból, mintha valami üldözte volna…egy farkasember…! Aron visszafutott a többiekhez és közölte velük, hogy egy emberevő szörnyeteg jár szabadon  a rengetegben. Nagyon kellett figyelniük a lépteikre mert a farkasembernek kitűnő a hallása. Egyszer csak hangos csámcsogásra lettek figyelmesek. A félig farkas félig ember lény Aron kiszemelt áldozatát (az őzet) ette. Aron a „lányokat” továbbküldte, ő maga pedig ottmaradt, hogy megküzdjön a farkasemberrel. Először egy fadarabbal fejbe dobta, de a szörny ré se bagózott. Aron ezután egy kővel próbálkozott. Kitűnő találat! A farkasembert az állkapcsán találta el. Aron elővette machetéit és a rémre támadt. Ierisz Aronra gondolt ezért machetéi arany színben tündököltek. Szegény farkasember még a kő okozta sokk alatt állt, és egy szempillantás alatt egyik karjától is megfosztották. Fussatok Glorya! -Én majd feltartóztatom!- kiáltotta Aron. A farkasember hangosan vonyított így oda hívta magához a környéken élő farkasokat. Aron futott az életéért, mert tudta, hogy ekkora túlerővel szemben nincs esélye. Sikerült kijutnia az erdőből, de Gloryáékra még egy kicsit később talált rá. A tengerparton haladtak tovább az Északi-Bárkakikötőig. Haza kell jutniuk!!!

 

Eközben Tündeföldön, elkeresztelték a gyermeket. A neve Leon lett Aron édesapja után. –Üdvözlégy II. Leon hercegünk!- zengte a nép.

8 évvel később.

Aron már hazatért küldetéséről, de Ierisz-t nem akarta visszavinni Arganorhoz, mert Ierisz elmondta, hogy hogy bánik vele: néha napokig nem kap enni, kinn alszik az erdőben, nem adnak neki ruhát, megverik. Aron gyors és egyszerű döntést hozott. –Meg kell védenünk Ierisz-t! Nem hagyhatjuk, hogy Arganor elhurcolja!- mondta Aron. Építettek egy házat, melybe Ierisz és a gyermek meg a szülők éltek. Napról-napra nehezebb lett az életben maradás, különösen a kis Leon herceg számára. Napok óta magas láza volt… -Ez nem jelent jót! A varázslóistenek biztosan nagyon gyűlölik a népkeveredést!- mondta aggódva Ierisz. –Meg tudod gyógyítani?- kérdezte félve Embar. –Meglátom tehetek-e valamit. - mondta Ierisz. 3 hónap elteltével Leon már játszhatott a többi tündegyerekkel, de kinézete és furcsa jelleme miatt kiközösítették, így a barátságot az erdei állatkáknál kereste. Ahogy a madarakat próbálta követni megtanult fára mászni és ágról-ágra ugrálni. Olyan gyorsan tudott szaladni mint egy fürge mezei nyúl. A 8 éves kis kölyökből jobb vadász vált, mint bárki eddig Tündeföldön. Ahogy teltek az évek a Feketegyilkos egyre több áldozatot szerzett. Aron elkapta a hírhedt Fekete-tűz nevű betegséget, így a hadsereg egy ideig parancsnok nélkül maradt. Ez idő tájt Arganor embereinek száma is megcsappant az élelemhiány és a dögvész miatt. Aki élni akart annak megkellett küzdenie az utolsó betevő falatért is…

 

5. fejezet

 

Leonard, Glorya és a tünde hadsereg elindultak  a feketegyilkos nyomába. Egy hegységbe értek melyen halálpofák nyomai voltak láthatóak az úton.

Egyszer csak a hegyen felfelé gomolygó füstöt pillantottak meg. A füstben sétálva, ágreccsenést hallottak maguk mögött. Fülsüketítő halálsikoly söpört végig a tömegen. Hátra néztek és vörös fényben úszó szemeket pillantottak meg, de mire 2-t számoltak volna Glorya már Warvick a hegyi farkas foglya...Glorya kinyitotta a szemét és egy embertetemekkel lakmározó alakot (Warvick-ot) pillantott meg. Glorya megpróbált elkúszni a legközelebbi bokor mögé, de Warvick meghallotta éles hallásával a szöszmötölést és elkapta Gloryát és nyakánál fogva visszavonszolta a fekhelyére...

Leonard és a csapat Gloryát kereste a hegyekben. Egyszer csak Glorya sikolyára lettek figyelmesek. Futottak a hang irányába,de eléjük toppant a Feketegyilkos. Elővette méregbe áztatott nyilát és Leonárd lábára lőtt. 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Tündekrónika történet
Tündekrónika - © 2008 - 2024 - tundekronika.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat